Egész fiatalon, huszonkét évesen költöztem el otthonról. Emlékszem, alig vártam, hogy megkezdhessem az "önálló' életemet. Anyu még nagyon otthon tartott volna, de én mindenáron menni akartam. Bár csodálatos gyerekkorom volt, valahogy azt éreztem, hogy én már megértem erre a lépésre, én is el…

Amióta az eszemet tudom, azóta hallgatom úton-útfélen, családtól és távoli rokonoktól, szomszédtól, régen látott ismerőstől, volt matektanártól, de még a kis közértben dolgozó Marika nénitől is, akinek a véleményét soha nem kérdeztem, hogy mi is a valódi élet, mit kellene máshogy és máskor…