Ismeritek a mondást, mely szerint ha próbára akarod tenni valaki jellemét, adj neki hatalmat? 

Adódik persze a kérdés, mi számít hatalomnak?

Amikor Abraham Lincoln eme mélyenszántó gondolatát megosztotta a nagyközönséggel, nyilvánvalóan nem a buszsofőrre gondolt, aki egyértelműen akkor csukja be a busz ajtaját előtted, amikor odaérsz. Persze előtte végignézi, hogy aldis szatyrokkal felpakolva rohanj a megállóba, a reményt meghagyja, hogy elhidd, előbb hazaérhetsz és levakarhatod magadról a reggel felöltött álarcodat, hogy aztán még nagyobbat csalódj, úgy élvezetes a hatalomnak gyakorlása. 

Vagy amikor szabadnapot veszel ki csak azért, hogy órákig állhass a hivatalban elintézni az új lakcím kártyádat, de bármikor is érsz oda, éppen kávészünetet tartanak, aztán jön az ebéd, mert hát enni is kell, én értem. Ha pedig szóvá mered tenni, hogy ugyan, mégis hogy lehetséges az, hogy 90 perc alatt még csak rád sem nézett senki, megláthatod ahogy az uralom mosolyt ölt a közalkalmazott arcán. 

Orvosokat, ápolókat becsmérelni a jelenlegi helyzetben ingoványos talaj, az azonban mindenképpen szót érdemel, hogy a társadalombiztosításomat kedvtelésből adom az államnak (nem mintha dönthetnék róla). A Dunába is dobhatnám minden hónap 10-én, mert jogaim ettől függetlenül nincsenek, ha esetleg arra adnám a fejem, hogy nyilvánvaló betegség következtében orvoshoz menjek.

Hatalom ez? Hatalom az, hogy a munkádból kifolyólag találkozhatsz kiszolgáltatott, kevés szabadidővel rendelkező vagy csak szimplán siető emberrel és ezen felbátorodva az együttérzés legkisebb jelét sem mutatva kerekedsz felül embertársaidon, hogy az elnyomásra éhező lelkedet táplálékhoz juttasd? 

Mi pedig, akik a folyamatos, kicsinyes játszmák főszereplőivé válunk, miért hagyjuk? Miért alázkodunk meg? Könnyebb "túl tenni" magunkat azon, hogy azok az emberek, akik velünk egyenlőek (elvileg), néha felülkerekedhetnek rajtunk? Könnyebb elviselni, hogy a közértben, ahova csak azért jársz, mert pont a lakásod alatt van és amúgy a kávé is pocsék, csapkodva szolgál ki az eladó, mint hogy sétálj további 200 métert egy másik boltig? Legitimálhatjuk a hatalmat? 

A megszokásaink miatt viseljük el a pokróc embereket? És ha megfordítjuk, vajon azért van ennyi hataloméhes ember körülöttünk, mert nem tettünk ellene időben? Vissza lehet fordítani ezt a személyiség torzulást és ha igen, idejében vagyunk még?