Megtanultuk, hogy ha autóba szállunk, bekapcsoljuk. Mert megvéd. Mert túlélhetünk vele egy ütközést. Egy balesetet. Élve kiszállhatunk. Néhány karcolással megúszhatjuk. Vagy egy agyrázkódással.  Édesanyánk fohászával a Magasságoshoz, hogy itt tartott minket, ezen a világon.

Kiskorunktól belénk ivódott, „kapcsold be az övedet”. Mára már automatikussá vált, mondani sem kell. Rögzült. Akárcsak az, hogy melyik kezünkkel fésülködünk. Megtanultuk, hogy ahogy csukódik az ajtó, úgy csatoljuk az övet. Védjük magunkat a becsapódástól.

A testünket. Mert azt féltjük, hiszen az életünket jelenti. Fura paradoxonja az életnek, hogy a testünket minden védőfelszereléssel felruházzuk, a lelkünket pedig pőrén hagyjuk. Számára nem létezik biztonsági öv. Ha van is, nem szeretjük bekötni. Talán mert azt gondoljuk, hogy mindennel meg tud birkózni.

De mi a helyzet a lelki becsapódásokkal? Az ütközéseket hogy védjük ki? Mivel óvjuk, mivel készítjük fel az esetleges balesetekre? Táplálékkiegészítőket szedünk, edzünk, odafigyelünk, hogy este hat után ne együnk. És a lelkünket mivel tápláljuk? Létezik lelki táplálékkiegészítő?

Szenvedünk a magánytól, legtöbbször kapcsolatban. Szenvedünk a párkereséstől, szenvedünk mert megbántottak minket. Közben észre sem vesszük, hogy magunkat bántjuk. Mert nem kapcsoltuk be az övet. Nem védtük a lelkünket.

Olyan világban élünk, ahol a csapból is az folyik, hogy merj élni! Kockáztass! Vágj bele! Inkább bánd meg, hogy megtetted, mint hogy bánkódj azért, hogy nem. -  Halljuk ezeket, túl sokszor, túl sok embertől. Húzz tizenkilencre lapot!  Hazárdírozz, ha nyerni akarsz!  Mit veszíthetsz, nem igaz?

Az van, hogy sokat.  Ha nagyot emelünk, sokat bukhatunk.  Persze a jó tanácsokat, a közhelyeket durrogtatók eltűnnek, mikor összedől a kártyavár. Mert nem várhatjuk, hogy más oldja meg az életünket. Akkor a „tanácsokat” miért fogadjuk? A biztatást miért érezzük jelnek, miközben, ha minden bukik, egyedül maradunk –biztonsági öv hiányában- a lelkünkből kiálló szilánkokkal?

A kocsiban bekapcsoljuk az övet, de a lelkünket rulett asztalra tesszük, ráteszünk mindent a pirosra, lesz, ahogy lesz.

Az esetek többségében persze a fekete nyer. Mi pedig biztonsági öv nélkül száguldozunk tovább…